Egyesület alapadatai: | ||||||||||||||
|
||||||||||||||
Alakulás, alapcélok: A Völgység Lovas Egyesület 2010 tavaszán alakult azzal a céllal, hogy egyrészt a Magyar Lovas Szövetséggel összehangoltan növelje a sportág tömegbázisát, biztosítsa sportoló tagjainak a magyar és nemzetközi versenyeken való hatékony részvételt, másrészt a lovakat, természetet szerető embereket összefogja és érdekképviseletüket ellássa.
Sporttevékenység: Az Egyesületnek jelenleg az alapító és pártoló tagokon kívül 12 sportoló, aktívan versenyző tagja van, ez a legmagasabb aktív taglétszám a Tolna megyei lovassport egyesületek között. 2011-ben a legtöbb startot Tolna Megyében a Völgység Lovas Egyesület tudhatja magáénak. Tagjaink országos versenyeken is kiemelkedően szerepelnek. Céljaink között szerepel egy egységes arculat kialakítása a versenyeken, de sajnos jelenleg még a versenyzés költségein túl az éves licence díjakat is a sportolók maguk fizetik. Lovas terápia A versenysport utánpótlásának felkészítésén, nevelésén túl alapcéljaink között szerepel gyermek, ifjúsági és felnőtt lovas szabadidősport, rekreációs és rehabilitációs (terápiás lovagoltatás) lehetőségek biztosítása, fejlesztése. Az Egyesület alapító tagjai közül gyógypedagógus és gyógytornász szakemberek elvégezték a lovas terapeuta képzést, valamint 5 fő aktív tagunk a lovas terapeuta segítői tanfolyamon vettek részt. Ezen cél magvalósításához 2011 nyarán a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítványtól sérült gyerekek integrált nyári táboroztatására nyertünk támogatást, amelynek köszönhetően 10 fogyatékos gyermek nyaralhatott és vehetett részt terápiás foglalkozásokon a Mórágyi Lovardában. Az Életút Kistérségi Közhasznú Családsegítő Egyesülettel együttműködve a mórágyi és bátaapáti iskolából szintén 10 gyermek tölthetett el 1 hetet nyári lovas táborban. A hátrányos helyzetű gyermekek érdekében szerveztük meg az I. és II. My Gold Emlékversenyt (2010., 2011.) is, amely a magyarországi speciális intézményekben tanuló fogyatékos gyermekeknek jelent minden évben nagy élményt. Ezeket a programokat és pályázatokat kizárólag lelkes és önkéntes munkára mindig kész tagjaink segítségével sikerült megvalósítanunk. Érdekképviselet, közösségi munka Mórágyi székhelyű civil szervezet vagyunk, ezért fontosnak tartjuk, hogy Mórágy jó hírét terjesszük, a falut és a falu körüli erdőket, turistaútvonalakat minél szélesebb körben ismertté tegyük. Ennek érdekében lovas- és gyalogtúrákat szervezünk, a helyi iskolának, óvodának térítésmentes foglalkozások lehetőségét biztosítjuk a lovardában. A mórágyi bekötő út mellett a patak parton egy pihenőhelyet hoztunk létre, amivel egyrészt a falu lakóinak és az Egyesület tagjainak szerettünk volna egy közösségi helyet teremteni, másrészt a települést vonzóbbá tenni a Bátaszék-Bonyhád útvonalon utazóknak és Mórágyra látogatóknak. A pihenőhely a kiindulópontja a gyalog- és kerékpár túráknak. A projekt a Duna-Mecsek Alapítvány támogatásával, valamint tagjaink önkéntes munkájának köszönhetően valósult meg, akik megelőlegezték az Egyesületnek a projekt költségeit. |
||||||||||||||
Pályázatok |
||||||||||||||
Magyar Falu Program Falusi Civil Alap (2020) FCA-KP-1-2020/3-000743 |
||||||||||||||
![]() |
||||||||||||||
Kedvezményezett neve: Völgység Lovas Egyesület Pályázati felhívás neve, kódszáma: „Magyar Falu Program Falusi Civil Alap (2020) Projekt címe, azonosító száma: „Eszközbeszerzés a Völgység Lovas Egyesületnél” FCA-KP-1-2020/3-000743 Szerződött támogatás összege: 2.000.000 Ft Támogatás mértéke: 100%
A projekt célja: Mobil akadálypark beszerzése, mellyel az Egyesület célja, hogy a lovas versenysport, élsport színvonalát fejlessze, a sportág tömegbázisát növelje, a magyar és nemzetközi versenyeken való részvételt támogassa, valamint a versenysport utánpótlását nevelje és versenyeztesse, az egészséges, illetve fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű gyermekek és felnőttek számára lovas szabadidősport, rekreációs és rehabilitációs (terápiás lovagoltatás) lehetőségeket biztosítson.
A projekt tartalmának rövid bemutatása: A beszerzésre került mobil akadálypark az Egyesület több tevékenységéhez is hasznosítható, segítí a versenyzőket a versenyre való felkészülésben, nívósabb körülményeket biztosít a versenyre való felkészülésben, növeli a versenyzők eredményességét, az itt lovagló amatőr gyermekek és felnőttek számára díjugrató házi versenyek kerültek megszervezésre. Az egyesület oktatási rendszerét is támogatja, hiszen a lovas órák akadályokon való átkeléssel bővültek, a sérült, fogyatékkal élő személyek lovasterápiás foglalkozásain és a nyári lovastáborok alkalmával ügyességi akadálypályát állítunk fel. Az elnyert támogatásból megvalósult eszközbeszerzés hosszútávon szolgálja Egyesületünk céljait, hozzájárul a versenyzők eredményességéhez, nő az oktatás színvonala, még több környékbeli és helybéli lakosnak biztosít színvonalas sportolási, kikapcsolódási lehetőséget. A projekt fizikai befejezése: 2021.05.25. |
||||||||||||||
![]() |
||||||||||||||
Völgység Lovas Egyesület |
||
KÖZSÉGÜNK
|
ÖNKORMÁNYZAT
|
INTÉZMÉNYEK |
KULTÚRA |
SPORT |